A sztoikus logika
A „sztoikus” szó a görög sztoá szóból ered. Jelentése (oszlop)csarnok, terasz,
mivel az előadásokat és összejöveteleket az Athéni piactér előcsarnokaiban (sztoa
poikilé) tartották.
A sztoikus filozófia kezdetben a cinikus filozófia egy ága volt, mely utóbbi
megalapítója, Antisztenész tanítványa volt Szókratésznek. A görög sztoikus
filozófia legfontosabb ága az etika volt, mely cinikus hatásokat mutat, de
logikai és természettudományos elméleteket is felállítottak – a szókratikus
megarai iskola volt hatással logikai elméleteikre.
Tanításaik szerint a filozófia három nagy területre oszlik, ezek:
A logikát a dialektikára (érveléselmélet) és retorikára (szónoklattan) osztották, később még hozzávették ehhez a definíciókról szóló tant is. Hatással volt rájuk Arisztotelész munkássága, ennek némely elemét továbbfejlesztették, némelyiket teljesen megtagadták, de tőle független eredményeik is vannak, ezért egyeseknek az a megállapítása, hogy „a sztoikus logika, Arisztotelész logikája”, nem egészen pontos, meg azért sem, amit már említettünk: a sztoikus iskola maga sem tudott egységes álláspontot kialakítani sok mindenről, belső vitákat is folytattak. Bevezették a kijelentéslogikai műveleteket, ezek között azt is, amit ma implikációnak vagy kondicionálisnak nevezünk; s ami máig a logika egyik legvitatottabb fogalma. A nyelvet atomos felépítésűnek gondolták. Mindazt, amit ma elemi kijelentéslogikaként, az ítéletalgebra alapjaiként, Boole-algebraként és hasonló neveken ismerünk, nem kis részben a sztoikusok fedezték fel.